30 ¹Amikor Ráchel látta, hogy ő meddő, féltékeny lett a nővérére. Azt mondta a férjének: »Adj nekem gyermekeket, különben meghalok!« ²Jákob ezért megharagudott rá, és azt felelte: »Hát én vagyok az Isten, aki megtagadta tőled méhed gyümölcsét?« ³Erre Ráchel így szól: »Itt van a szolgálóm, Bilha, menj be hozzá! Szüljön ő a térdemen, és legyenek fiaim általa!« ⁴Feleségül adta tehát neki Bilhát, aki, ⁵miután a férfi bement hozzá, fogant, és fiút szült. ⁶Ráchel ekkor azt mondta: »Igazságot szolgáltatott nekem Isten! Meghallgatta szavamat, és fiút adott nekem!« Ezért elnevezte Dánnak.
⁷Aztán ismét fogant Bilha, Ráchel szolgálója, és szült Jákobnak egy másik fiút. ⁸Ráchel erre azt mondta: »Az Úr harcát vívtam a nénémmel, és győztem!« Elnevezte tehát Naftalinak.
⁹Amikor Lea látta, hogy ő nem szül, odaadta a férjének szolgálóját, Zelfát. ¹⁰Amikor az fogant és fiút szült, ¹¹így szólt: »Szerencsére!« Elnevezte tehát Gádnak.
¹²Másikat is szült Zelfa, ¹³s ekkor Lea azt mondta: »Ő a boldogságomra szolgál, mert boldognak mondanak engem az asszonyok!« Ezért elnevezte Ásernek.
¹⁴Amikor Rúben egyszer búzaaratás idején kiment a mezőre, mandragórát talált, és elvitte anyjának, Leának. Ráchel azt mondta neki: »Adj nekem fiad mandragórájából!« ¹⁵Az így felelt: »Kevésnek találod, hogy a férjemet elvetted tőlem, még a fiam mandragóráját is elvennéd?« Ráchel erre azt mondta: »Veled alhat ma éjjel a fiad mandragórájáért!« ¹⁶Amikor aztán Jákob estefelé megjött a mezőről, Lea kiment elé, és így szólt: »Hozzám kell bejönnöd, mert bérbe vettelek a fiam mandragórájáért.« Vele aludt tehát azon az éjszakán. ¹⁷Isten pedig meghallgatta könyörgését. Fogant, megszülte az ötödik fiút, ¹⁸és azt mondta: »Megadta Isten a béremet, mert odaadtam szolgálómat az uramnak!« – Elnevezte tehát Isszakárnak.
¹⁹Lea azután megint fogant, megszülte Jákobnak a hatodik fiút, ²⁰és azt mondta: »Jó ajándékkal ajándékozott meg engem Isten: ezután is velem lesz az uram, mivel hat fiút szültem neki.« Ezért elnevezte a fiát Zebulonnak.
²¹Ezután egy lányt szült, név szerint Dínát.
²²Az Úr azonban megemlékezett Ráchelről is: meghallgatta őt, és megnyitotta a méhét. ²³Fogant tehát, fiút szült, és azt mondta: »Elvette Isten a gyalázatomat.« – ²⁴Elnevezte a gyermeket Józsefnek, mondván: »Adjon hozzá az Úr egy másik fiút is nekem.«
²⁵József születése után Jákob így szólt Lábánhoz: »Bocsáss el engem, hadd térjek vissza hazámba és földemre! ²⁶Add ide feleségeimet és gyermekeimet, akikért szolgáltam neked, hadd menjek! Hiszen ismered a szolgálat feltételeit, amellyel szolgáltam neked.« ²⁷Lábán azt mondta neki: »Bárcsak kegyelmet találnék a szemedben! Jóslatból tudom, hogy miattad áldott meg engem az Isten. ²⁸Határozd meg béredet, amelyet adnom kell neked!«
²⁹Erre ő így felelt: »Tudod, hogyan szolgáltam neked, és mennyire gyarapodott jószágod a kezemben. ³⁰Alig volt valamid, mielőtt hozzád jöttem, s most pedig gazdaggá lettél, mert megáldott az Úr téged a lábam nyomában. De mikor gondoskodhatok már végre a magam házáról is?« ³¹Lábán erre megkérdezte: »Mit adjak hát neked?« Ő azt válaszolta: »Semmit, hanem csak tedd meg, amit kérek, akkor megint legeltetem és őrzöm juhaidat. ³²Ma körüljárom minden nyájadat. Különíts el minden tarka és pettyes szőrű juhot! Ha aztán lesz a juhok között fekete, a kecskék között pedig pettyes vagy tarka, legyen az az én bérem. ³³A becsületemmel felelek azért, hogy ezentúl, amikor eljössz, meglátod a béremet. Mindaz ugyanis, ami nem lesz tarka vagy pettyes a kecskék között, vagy fekete a juhok között, lopásról vádoljon engem!«
³⁴Azt mondta erre Lábán: »Szívesen elfogadom, amit kívánsz!« ³⁵Még aznap el is különítette a csíkos és a foltos bakokat, és minden tarka és foltos kecskét mindattól, ami fehér volt, és minden fekete szőrű juhot. Átadta azokat a fiai kezébe, ³⁶és háromnapi járóföld távolságot hagyott maga és Jákob között, aki Lábán többi nyáját legeltette.
³⁷Erre Jákob zöld nyárfa-, mandulafa- és juharfavesszőket vett, részben meghántotta őket úgy, hogy azokon, amelyeket meghámozott, előtűnt a fehérség. ³⁸Aztán a vesszőket, amelyeket részben meghántott, berakta az itatóvályúba, ahova a vizet szokták önteni, hogy amikor inni jönnek a nyájak, szemük előtt legyenek a vesszők, s azokra nézzenek, amikor fogannak. ³⁹Így azután az történt, hogy a párzás hevében a juhok a vesszőkre néztek, és csíkosakat, tarkákat és pettyeseket ellettek.
⁴⁰Jákob aztán különválasztotta a bárányokat, a nyájat pedig külön terelte mindattól, ami csíkos és fekete volt Lábán nyájában. Külön itatta a saját nyájait, és nem tartotta őket Lábán nyájával együtt. ⁴¹Valahányszor erős juhok párosodtak, Jákob odatette a vesszőket a vályúkba a juhok szeme elé, hogy azokra nézzenek, amikor fogannak. ⁴²Amikor azonban gyenge juhok voltak ott, nem tette oda őket. Így aztán, ami gyenge volt, Lábáné lett, ami pedig erős volt, Jákobé lett. ⁴³Jól meg is gazdagodott ez az ember, lett neki sok nyája, szolgálója és rabszolgája, tevéje meg szamara.
22 ¹Miután mindezek megtörténtek, Isten próbára tette Ábrahámot. Megszólította őt: »Ábrahám!« Ő azt felelte: »Itt vagyok!« ²Isten akkor azt mondta neki: »Vedd egyszülött fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el a Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!«
³Erre Ábrahám kora reggel felkelt, megnyergelte szamarát, maga mellé vette két szolgáját és a fiát, Izsákot, s miután fát hasogatott az egészen elégő áldozathoz, elindult arra a helyre, amelyet Isten mondott neki. ⁴A harmadik napon, amikor felemelte szemét, meglátta azt a helyet a távolban. ⁵Azt mondta erre szolgáinak: »Várjatok itt a szamárral; én meg a gyermek elmegyünk amoda, s miután imádkoztunk, visszatérünk hozzátok!«
⁶Vette tehát az egészen elégő áldozathoz való fát, feltette a fiára, Izsákra, ő pedig a tüzet és a kardot vitte a kezében. Amint így ketten együtt mentek, ⁷azt mondta Izsák az apjának, Ábrahámnak: »Apám!« Ő válaszolt: »Mit akarsz, fiam?« »Íme – mondta a fiú –, itt a tűz meg a fa, de hol van az egészen elégő áldozat?« ⁸Ábrahám azt felelte: »Fiam, Isten majd gondoskodik magának egészen elégő áldozatról!«
Így mentek ketten együtt, ⁹míg végül eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mutatott neki. Ábrahám oltárt épített ott, elrendezte rajta a fát, s miután megkötözte a fiát, Izsákot, feltette az oltárra, a farakásra. ¹⁰Aztán Ábrahám kinyújtotta kezét, és megfogta a kardot, hogy feláldozza a fiát. ¹¹De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből, és azt mondta: »Ábrahám, Ábrahám!« Ő azt felelte: »Itt vagyok!« ¹²Azt mondta erre neki: »Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre, és ne árts neki semmit! Most már tudom, hogy féled Istent, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél!« ¹³Erre Ábrahám felemelte a szemét, s meglátott maga mögött egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Elhozta, és a fia helyett azt áldozta fel egészen elégő áldozatul. ¹⁴Annak a helynek ezért ezt a nevet adta: »Az Úr gondoskodik!« Azért mondják mindmáig: »A hegyen majd gondoskodik az Úr!«
¹⁵Majd másodszor is megszólította az Úr angyala Ábrahámot a mennyből, és azt mondta: ¹⁶»Önmagamra esküszöm – mondja az Úr –, hogy mivel ezt megtetted, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél, ¹⁷megáldalak, és megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét: utódod birtokolni fogja ellenségeinek kapuit, ¹⁸és a te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak!«
¹⁹Erre Ábrahám visszatért szolgáihoz, elindultak, és elmentek együtt Beersebába; Ábrahám ezután Beersebában lakott.
²⁰Miután ezek így végbementek, hírül hozták Ábrahámnak, hogy Melka szintén szült fiakat Náchornak, a fivérének: ²¹Húszt, az elsőszülöttet, Búzt, ennek öccsét, továbbá Kámuelt, Arám atyját, ²²Kászedet, Azáut, valamint Feldást, Jedláfot ²³és Bátuelt, akitől Rebekka született: ezt a nyolcat szülte Melka Náchornak, Ábrahám fivérének. ²⁴Mellékfelesége pedig, akit Reumának hívtak, Tábét, Gáhámot, Táhást és Maákát szülte.
23 ¹Sára százhuszonhét esztendeig élt, ²aztán meghalt Kirját-Arbában – azaz Hebronban –, Kánaán földjén. Ábrahám odament, hogy meggyászolja és elsirassa.
³Amikor azután felkelt a halotti szertartástól, így szólt Hét fiaihoz: ⁴»Jövevény és idegen vagyok én nálatok, adjatok nekem sírnak birtokot köztetek, hogy eltemethessem halottamat!« ⁵Hét fiai azt felelték: ⁶»Hallgass meg minket, uram! Isten fejedelme vagy te közöttünk! Sírjaink közül a legkiválóbban temesd el halottadat! Senki sem fogja neked megtiltani közülünk, hogy sírjába temesd halottadat.«
⁷Felkelt erre Ábrahám, s meghajtotta magát a föld népe, vagyis Hét fiai előtt. ⁸Azt mondta nekik: »Ha úgy tetszik nektek, hogy eltemessem halottamat, hallgassatok meg engem, s járjatok közben értem Efronnál, Szeor fiánál, ⁹hogy adja ide nekem Makpéla barlangját, amely a szántóföldje végében van. Adja el nekem teljes áron sírnak birtokul, a ti színetek előtt!« ¹⁰Efron éppen Hét fiai között tartózkodott. Azt felelte tehát a hetita Efron Ábrahámnak, Hét összes fiainak hallatára, akik városának kapujába jöttek: ¹¹»Ne úgy legyen, uram! Inkább hallgasd meg, amit mondok: odaajándékozom én neked a szántót és a rajta lévő barlangot népem fiainak jelenlétében – temesd csak el halottadat!«
¹²Meghajtotta erre magát Ábrahám a föld népe előtt, ¹³és így szólt Efronhoz a föld népe előtt: »Kérlek, hallgass meg: pénzt adok én a szántóért! Fogadd el, és úgy temetem el oda halottamat!« ¹⁴Azt felelte erre Efron Ábrahámnak: ¹⁵»Uram, hallgass meg! A föld négyszáz sékel ezüstöt ér: ez az ára köztem és közted, ugyan mi az? Temesd csak el halottadat!«
¹⁶Engedett Ábrahám Efronnak, és kimérte a pénzt, amelyet Efron Hét fiainak hallatára kívánt, a négyszáz sékel ezüstöt, amint szokás volt a kereskedőknél.
¹⁷Így szállt Efron egykori szántója, amely Makpélában volt, Mamréval szemben, mind maga, mind a barlangja és valamennyi fája körös-körül egész határában ¹⁸Ábrahámra birtokul, Hét fiainak és mindazoknak a színe előtt, akik városának kapujába jöttek. ¹⁹Ezek után Ábrahám eltemette a feleségét, Sárát Makpéla mezejének barlangjában, Mamréval – azaz Hebronnal – szemben, Kánaán földjén. ²⁰Így szállt át a szántó és a rajta levő barlang Hét fiairól Ábrahámra, sírnak való birtokul.
24 ¹Ábrahám, akit az Úr mindennel megáldott, öreg és élemedett korú volt már.
²Akkor Ábrahám azt mondta háza legöregebb szolgájának, aki gondját viselte mindenének, amije volt: »Tedd a kezedet az ágyékom alá, ³hadd eskesselek meg az Úrra, az ég és föld Istenére, hogy nem veszel fiamnak feleséget a kánaániak lányai közül, akik között lakom, ⁴hanem elmégy az én földemre és az én rokonságomhoz, s onnan veszel feleséget fiamnak, Izsáknak!«
⁵A szolga azt felelte: »Hátha nem akar az a lány eljönni velem erre a földre? Vigyem vissza akkor a fiadat arra a helyre, ahonnan kijöttél?« ⁶Ábrahám erre így szólt: »Őrizkedj attól, hogy valaha is visszavidd a fiamat oda! ⁷Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és szülőföldemről, aki szólt hozzám, és megesküdött nekem, azt mondta: ‘Ivadékodnak adom majd ezt a földet!’ – Ő elküldi majd angyalát előtted, s kapsz onnan feleséget a fiamnak. ⁸Ha azonban a lány nem akar követni téged, nem kötelez ez az eskü. A fiamat azonban ne vidd vissza oda!« ⁹Erre a szolga odatette kezét urának, Ábrahámnak az ágyéka alá, és megesküdött neki erre a dologra.
¹⁰A szolga vett azután tíz tevét ura csordájából, vitt magával mindenféle javaiból, aztán elindult, elment, és eljutott Arám Naharaimba, Náchor városához.
¹¹Miután pedig letelepítette a tevéket a városon kívül, a kút mellett, estefelé, olyan idő tájban, amikor az asszonyok vizet meríteni járnak, így szólt: ¹²»Uram, Ábrahámnak, az én uramnak Istene, esedezem, jöjj ma segítségemre, és cselekedj irgalmasságot a gazdámmal, Ábrahámmal! ¹³Íme, itt állok a víz forrása mellett, s ki fognak jönni e város lakóinak lányai vizet meríteni. ¹⁴Add tehát, hogy az a lány, aki, ha azt mondom neki: ‘Döntsd meg korsódat, hadd igyam’, azt válaszolja: ‘Igyál, sőt, a tevéidet is megitatom’ – az legyen az, akit szolgádnak, Izsáknak rendeltél, s erről ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél urammal!«
¹⁵Még be sem fejezte magában ezeket a szavakat, amikor íme, korsóval a vállán kijött Rebekka, annak a Bátuelnek a lánya, akit Melka, Náchornak, Ábrahám fivérének a felesége szült. ¹⁶A lány igen szép volt, még szűz, férfit nem ismert. Lement a forráshoz, telemerítette korsóját, és feljött. ¹⁷A szolga ekkor eléje szaladt, és így szólt: »Adj egy kis vizet innom a korsódból!« ¹⁸A lány azt felelte: »Igyál, uram!« Azzal gyorsan leeresztette korsóját karjára, s inni adott neki. ¹⁹Amikor aztán ivott, hozzátette: »Sőt, tevéidnek is merítek vizet, amíg eleget nem isznak!« ²⁰Ki is öntötte korsóját az itatóba, visszafutott a kúthoz, hogy vizet merítsen. Merített, és adott valamennyi tevének. ²¹A szolga csak hallgatagon nézte, mert meg akarta tudni, szerencséssé tette-e az Úr az ő útját, vagy sem.
²²Amikor aztán ittak a tevék, a férfi elővett két aranyfüggőt, amely fél sékelt nyomott, s ugyanannyi karkötőt, amelynek a súlya tíz sékel volt. ²³Aztán megkérdezte: »Kinek a lánya vagy? Mondd csak nekem, van-e atyád házában hely megszállni?« ²⁴Az így felelt: »Melka fiának, akit Náchornak szült, Bátuelnek a lánya vagyok.« ²⁵Majd hozzátette: »Alom meg széna igen sok van nálunk, hely is van bővében megszállni.«
²⁶A férfi erre meghajtotta magát, leborult az Úr előtt, ²⁷és azt mondta: »Áldott legyen az Úr, uramnak, Ábrahámnak Istene, aki nem vonta meg irgalmasságát és hűségét gazdámtól, sőt, egyenesen gazdám testvérének házába vezérelt utamon!«
²⁸Elfutott erre a lány, s hírül vitte anyja házának mindazt, amit hallott.
²⁹Volt pedig Rebekkának egy fivére, akit Lábánnak hívtak; ő sietve kiment ahhoz az emberhez, oda, ahol a forrás volt. ³⁰Amikor ugyanis látta a függőket és testvére kezén a karkötőket, s hallotta mindazokat a szavakat, amelyekkel az elbeszélte: »Ezt és ezt mondta nékem az az ember« – kiment ahhoz az emberhez, aki a tevék mellett álldogált a vízforrásnál, ³¹és azt mondta neki: »Gyere be, áldottja az Úrnak! Miért álldogálsz idekinn? Elkészítettem a házat és a tevéknek a helyet!« ³²Azzal bevezette a szállásra, leszedte a szerszámot a tevékről, és almot meg szénát adott a tevéknek, valamint vizet, hogy ő meg emberei, akik vele jöttek, megmoshassák lábukat. ³³Aztán ennivalót tett eléje. Ő azonban így szólt: »Nem eszem, amíg el nem mondom mondandómat!« Azt felelte neki: »Mondd hát el!«
³⁴Erre ő így szólt: »Ábrahám szolgája vagyok. ³⁵Igen megáldotta az Úr az én uramat, úgyhogy naggyá vált: adott neki juhot, marhát, ezüstöt, aranyat, rabszolgát, szolgálót, tevét és szamarat. ³⁶Sára meg, a gazdám felesége öregkorában fiút szült uramnak, és ő neki adta mindenét, amije volt. ³⁷Engem pedig megesketett az én uram, és azt mondta: ‘Ne végy feleséget fiamnak a kánaániak lányai közül, akiknek a földjén lakom. ³⁸Menj el atyám házához, és a rokonságomból végy feleséget fiamnak!’ ³⁹Azt feleltem erre a gazdámnak: Hátha nem akar a lány eljönni velem? ⁴⁰Ő azt mondta: ‘Az Úr, akinek színe előtt járok, elküldi majd angyalát veled, ő vezérli utadat, és kapsz feleséget fiamnak rokonságomból és atyám házából. ⁴¹Ha elmégy rokonaimhoz, és nem adnak neked, akkor mentes leszel átkomtól.’
⁴²Eljöttem tehát ma ehhez a vízforráshoz, és azt mondtam: Uram, Ábrahámnak, az én uramnak Istene, ha eddig vezérelted utamat, amelyen most járok – ⁴³íme, itt állok a vízforrás mellett –, add, hogy az a leány, aki kijön vizet meríteni, és azt hallja tőlem: Adj egy kis vizet innom a korsódból, ⁴⁴azt mondja majd nekem: ‘Igyál csak, és a tevéidnek is merítek’ – az legyen az az asszony, akit az Úr az én uram fiának rendelt!
⁴⁵És amíg csöndben ezeket forgattam magamban, megjelent Rebekka. Odajött, korsó volt a vállán, lement a forráshoz és vizet merített. Én pedig megszólítottam: Adj egy kicsit innom! ⁴⁶Ő sietve leeresztette válláról a korsót, és azt mondta nekem: ‘Igyál csak, és a tevéidet is megitatom!’ Ittam, és ő megitatta a tevéket is. ⁴⁷Erre megkérdeztem: Kinek a lánya vagy? Azt felelte: ‘Bátuel lánya vagyok, Náchornak azé a fiáé, akit Melka szült neki.’
Erre a függőket rátéve felékesítettem az arcát, karjára pedig ráhúztam a karkötőket. ⁴⁸Aztán arcra borultam az Úr előtt, és áldottam az Urat, az én uramnak, Ábrahámnak Istenét, aki a helyes úton vezérelt engem, hogy uram testvérének lányát vigyem feleségül a fiának. ⁴⁹Azért tehát, ha irgalmat és hűséget akartok cselekedni urammal, adjátok tudtomra; ha pedig mást akartok, mondjátok meg azt is, hadd menjek jobbra vagy balra!«
⁵⁰Azt felelte erre Lábán és Bátuel: »Az Úrtól való ez a dolog, mi nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat. ⁵¹Itt van Rebekka előtted: vedd és menj, legyen felesége urad fiának, ahogy az Úr szólt.«
⁵²Amikor Ábrahám szolgája meghallotta ezt, leborult, és földig hajtotta magát az Úr előtt. ⁵³Aztán ezüst- és aranytárgyakat meg ruhákat vett elő, és odaadta Rebekkának ajándékba; a fivérének és anyjának is adott ajándékot. ⁵⁴Lakomához kezdtek, ettek és ittak mindnyájan, aztán lepihentek ott.
Reggel aztán felkelt a szolga, és így szólt: »Bocsássatok el engem, hadd menjek el uramhoz!« ⁵⁵A lány testvére és anyja azt felelték: »Maradjon a lány még legalább tíz napig nálunk, azután hadd menjen!« – ⁵⁶»Ne tartóztassatok fel – mondta erre a szolga –, hisz az Úr vezérelte utamat! Bocsássatok el, hadd menjek uramhoz!« ⁵⁷Erre ők azt felelték: »Hívjuk ide a lányt, kérdezzük meg az ő akaratát!« ⁵⁸Hívatták, s amikor odajött, megkérdezték tőle: »El akarsz-e menni ezzel az emberrel?« Ő azt válaszolta: »Megyek!«
⁵⁹Elbocsátották tehát Rebekkát, a nővérüket, és a dajkáját, Ábrahám szolgáját, valamint a kísérőit.

⁶⁰Jó szerencsét kívántak nővérüknek, és ezt mondták neki:
»Nővérünk, szaporodjál
ezerszer ezerre,
s legyenek utódodé
ellenségeinek kapui!«

KNB SZIT STL BD RUF KG