Az Énekek éneke

A VŐLEGÉNY 5 ¹Húgom, mátkám,
máris megyek a kertembe,
szedem a mirhámat balzsamommal együtt;
egyenest a lépből eszem mézemet,
megiszom boromat a tejemmel együtt.
Barátaim, egyetek, igyatok,
ittasodjatok meg, kedveseim!
A MENYASSZONYAludtam, de szívem ébren volt.
Hallga! Szerelmem kopog
(és azt mondja):
A VŐLEGÉNYNyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem,
galambom, gyöngyöm!
Mert a fejemet belepte a harmat,
az éjszaka párája a fürtjeimet.
A MENYASSZONY³Már levetettem a ruhám,
hogy vegyem fel újra?
Lábamat megmostam,
s most beszennyezzem?
⁴Kedvesem benyújtotta kezét a nyíláson,
erre megremegett a bensőm.
⁵Fölkeltem,
hogy (ajtót) nyissak kedvesemnek.
Kezemről, ujjamról mirha csepegett,
rá a zárnak reteszére.
⁶Ajtót nyitottam szerelmemnek,
de már nem volt ott, eltűnt valahova.
Majd elalélt a lelkem, hogy így elszaladt,
kutattam utána, de sehol nem találtam,
kiabáltam is, de nem adott választ.
⁷Az éjjeli őrök találtak meg,
amikor a várost járták.
Ütöttek és véresre vertek,
letépték rólam a leplet, akik a falakat őrzik.
⁸Jeruzsálem lányai, kérlek benneteket,
hogyha rátaláltok az én szerelmemre…
Mit mondjatok neki?
Hogy a szerelembe belebetegedtem.
A KAR⁹Miért különb kedvesed
a többi szerelmesnél,
asszonyoknak gyöngye?
Miért különb kedvesed
a többi szerelmesnél,
hogy úgy kérlelsz minket?
A MENYASSZONY¹⁰Az én szerelmem fehér is, piros is,
kitetszik ő akár tízezer közül is.
¹¹A feje színarany, a haja datolyafürt,
s mint a holló, fekete.
¹²Szemei, mint a galambok
a medence vizénél:
tejben fürdenek és a tengeren ülnek.
¹³A két arca, akár a balzsamágyak,
amelyek illatos füveket teremnek.
Az ajka liliom, mirha csepeg róla.
¹⁴Kezei aranyhengerek, tarziskővel kirakva.
A teste elefántcsont, tele zafírral.
¹⁵A lába márványoszlop,
s színarany talpon áll.
A termete Libanon, páratlan cédrusfa.
¹⁶A szája mézédes, a lénye elragadó!
Ilyen a kedvesem, ilyen a barátom,
Jeruzsálem lányai!