Szent István Társulati Biblia

A Zsidóknak írt levél

Krisztus a mennyben is főpapunk. 8 *1A mondott dolgoknak ez a lényegük: Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, 2mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember. 3Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be, ezért neki is kellett lennie áldozati adományának. 4Ha a földön élne, nem is volna pap, hiszen itt élnek olyanok, akik a törvény szerint áldozatot mutatnak be. 5Ezek azonban csak a mennyei szentély előképénél és árnyékánál szolgálnak, annak az utasításnak megfelelően, amelyet Mózes kapott, amikor a sátrat el akarta készíteni: „Vigyázz, és mindent a minta szerint csinálj, amelyet a hegyen mutattam neked!”
   *6Ő annyival kiválóbb papi szolgálatot kapott, amennyivel magasabb rendű, tökéletesebb ígéreten alapuló szövetségnek közvetítője.
7Ha ugyanis az első (szövetség) kifogástalan lett volna, nem volna szükség a másodikra. 8Így feddte meg őket ugyanis:

Íme, jönnek napok – mondja az Úr –,
s új szövetségre lépek Izrael házával
és Júda házával.
9Nem olyan szövetségre, mint amilyet
atyáitokkal kötöttem
azon a napon, amikor kézen fogtam
és kivezettem őket Egyiptom földjéről.
De mivel nem tartották meg
a szövetséget,
én sem törődöm velük – mondja az Úr.
10Ez lesz a szövetség,
amelyet ama napok után
Izrael házával kötök majd – mondja az Úr.
Elméjükbe vésem és szívükbe írom
törvényemet.
Istenük leszek, és ők a népem lesznek.
11Akkor majd senkinek sem kell társát
vagy testvérét tanítania:
Ismerd meg az Urat!
Hiszen mindenki ismerni fog
a legkisebbtől a legnagyobbig.
12Irgalmas leszek bűneik iránt,
és vétkükre többé nem emlékezem.

   13Ha tehát itt új szövetségről beszél, a régit elévültnek tekinti. Ami pedig elévült és idejét múlta, az közel van a megszűnéshez.