A Zsoltárok könyve

30 (29). ZSOLTÁR. HÁLA A MEGMENEKÜLÉSÉRT 30 ¹(Zsoltár, templomszentelési ének
– Dávidtól.)
²Dicsőítlek, Uram, mivel megmentettél,
nem engedted,
hogy ellenségeim ujjongjanak.
³Uram, Istenem, hozzád kiáltottam,
s te meggyógyítottál,
⁴Uram, lelkemet kihoztad
a halál országából,
megmentettél attól, hogy a sírba szálljak.
⁵Ti, akik szeretitek, dicsőítsétek az Urat,
magasztaljátok szent emlékét!
⁶Mert haragja csak egy pillanatig tart,
jósága azonban az egész életen át.
Ha este sírás látogat is meg,
reggel visszatér az öröm.
⁷Így szóltam magamban bízva:
Nem ingok meg soha,
⁸mert jóságod, Uram,
szilárd hegyre állított.
De mikor elrejtetted arcodat,
megrendültem.
⁹Uram, akkor hozzád kiáltottam,
Istenemhez könyörögtem irgalomért:
¹⁰Mi haszon származna véremből,
hogyha sírba szállnék?
Dicsőíthet téged a por,
hirdetheti nagy hűségedet?
¹¹Hallgass meg, Uram, és könyörülj rajtam,
légy az én segítőm, Uram.
¹²Panaszomat öröménekre változtattad,
leoldottad vezeklőruhám
és örömmel öveztél körül.
¹³Hogy lelkem énekeljen neked
és ne hallgasson soha.
Uram, Istenem, mindörökké dicsőítelek!